életterv olvasás

 

Akasa életterv olvasás Életem egyik legmegrázóbb élménye volt, amikor rájöttem, hogy a Teremtő áldásával, információhoz jutok az Akasa krónika által. Teljesen véletlenül olvastam róla pár sort, amikor leültem, kértem az Akasa mestereit, őrzőit és tanítóit, hogy egy bizonyos kérdésben segítsenek.

Legnagyobb meglepődésemre, egyfajta meditatív állapotba kerültem, és ömlöttek a válaszok. Sőt arra is választ kaptam, hogy feladatom segíteni az embereknek, hogy az élet útvesztőin megtalálják a helyes utat. Ez az esemény évekkel ezelőtt történt. Az őrzök megmutatták, hogy miként történik az életterv készítés.

Hogyan választunk feladatot az éppen megélni kívánt inkarnációban. Hogyan választunk „játszó társakat” életünk „színdarabjához”.

Ebből már egyenesen következik, hogy nem véletlen, az a sok élethelyzet melyet életünk folyamán megélünk, hiszen mi terveztük be. Az Akasa krónika őrzi, ezeket a terveket. Minden léleknek van egy „könyve”, melyből az információt az mesterek, tanítók, és az őrzők adják.

Hangsúlyozom, hogy az információ, csak Tőlük érkezik. Az információ képekben, gondolatokban jön. Fontos, hogy kérésemre engem, teljesen „kikapcsolnak”, hogy csak az általuk adott tiszta információt adhassam tovább.

Ha kíváncsi élettervére, keressen fel, szívesen segítek. Kizárólag, hogy mindenkinek csak a saját élettervébe nézhetünk bele.

Köszönöm megtisztelő bizalmát.